Rövid ismertető Elindult Szentendrén egy civil kezdeményezés, hogy két szakértő segítségével részvételi demokráciát hozzunk létre városunkban. Abán már sikerült a lakóközösségnek létrehozniuk, és úgy gondoljuk, nekünk is sikerülhet. Úgyhogy elindítottuk ezt a tervet. Ugrin Emese és Varga Csaba a Stratégiakutató Intézettől a téma szakértőiként tartottak egy előadást, és utána szerveztünk egy beszélgetést civil szervezetek képviselőivel. Ott elhatároztuk, hogy a Stratégiakutató Intézet kérdőívével készítünk egy felmérést, hogy kiderüljön, mi a szentendrei emberek véleménye erről a dologról. Az alábbiakban olvashatnak egy rövid ismertetőt, hogy mi is ez a részvételi demokrácia? És miért kell? A Tanulmányok, anyagok menüpontban pedig részletesebb anyagokat, érdekességeket lehet letölteni.
A képviseleti demokráciát ismerjük. Megválasszuk a képviselőket, aztán jól vagy rosszul négy éven keresztül képviselik azt, amit úgy gondolnak, hogy jó lesz nekünk, vagy éppenséggel azt, amit a pártpolitika diktál. Ha azonban összefogunk, és képesek leszünk a közös véleményformálásra, akkor a jó képviselőinknek nagyon nagy segítséget nyújtunk, abban, hogy tudjanak minket képviselni, a rossz képviselőinknek pedig sokkal nehezebb lesz elmenni amellett, amit javasolunk. Tehát ha képesek vagyunk a közös véleményformálásra, akkor részt tudunk venni a demokrácia folyamatában.
Sajnos tudjuk, hogy mi a véleménye az embereknek az összefogás lehetőségéről. De azzal az energiával, amivel azt hangoztatjuk, hogy nem lehet, akár meg is próbálhatnánk. Mit veszíthetünk? Az elszigeteltséget, a reménytelenséget, vagy éppen legtitkosabb reményeinket, ami szkepticizmusunk alatt rejtőzve ott él bennünk? Mi történhet...?
Szóval nézzünk erre a lehetőségre egy kis hittel, egy kis bizalommal. Hogy is működhet ez technikailag? Kell először is egy téma, ami mindenkit érint, ami mindenkinek fontos, ami mentén elindulhat az összefogás. Ez lehet valami nagy volumenű dolog is. Egy olyan szerep, kompetencia megteremtése, mellyel minden változás közepette is biztosíthatjuk Európa szinten, hogy fontosak vagyunk és el kell látni minket megfelelő anyagi erőforrással. Ez mindenkinek érdeke, hiszen csak így tudjuk biztosítani, hogy a kis helyi, városrészenkénti terveinkre jusson pénz. De lehet ez a kiinduló téma kisebb horderejű is, például: mindenki arra panaszkodik, hogy szemetes a város. Ez nagyon sok emberben szül felháborodást, és valóban mindenkit érintő téma.
Amikor megvan a témánk, létrehozzuk az úgynevezett strukturált párbeszédet. Icipici egységekre -utcákra, háztömbökre - osztjuk a nagyobb városrészeket. Ezek az utcák, tömbök választanak maguknak egy felelőst, aki segíti az információáramlást a lakók és a felelősökből álló testület, illetve a lakók és a városvezetés között. Elmondja, az embereknek, hogy milyen témákban várható fontos döntés, és továbbítja az emberek véleményét a dologról. A felelősökből álló testület igyekszik egyeztetni az érdekeket, és kialakítani egy közös álláspontot, ezt pedig továbbítani a városvezetés felé. Ha ez jól működik, egymás érdekeinek figyelembevételével, a szolidaritás és erős közösségi érzés mentén, akkor az nagyon nagy erőt jelent, bármilyen változások köszöntsenek is ránk.
A másik fontos mozzanat, hogy fogalmazzunk meg egy társadalmi szerződést, melyet minden család aláír Szentendrén. Ez tartalmazná azt, hogy milyen jogokkal rendelkezzünk, és milyen kötelességeket vállalunk annak érdekében, hogy megteremtsünk egy olyan Szentendrét, amiben élni szeretnénk, amit a következő generáció számára büszkén adhatunk át. Ez egyrészt általánosan a közösség egészére is vonatkozna, illetve egyénileg hozzá tennénk, hogy egy-egy család milyen konkrét dolgokban vár támogatást, és milyen konkrét dolgokban tud segítséget nyújtani. Fontos, hogy mindenki számára tiszta legyen: kollektív, és egyéni felelősséggel tartozunk azért, hogy milyen a városunk, hogy milyen ez a kis világszelet, amit teremtünk magunknak.